Új Movano


Tavasszal dobja piacra az Opel nagyobbik transzporterének második generációját. Az újdonságnál kihangsúlyozott szerepet kapott a karosszériák sokszínűsége, így a leendő vevők számára rengeteg lehetőség áll majd rendelkezésére. Négy különböző hosszúságú és három különböző magasságú dobozos felépítmény, szimpla illetve duplakabinos alvázas, végül körablakos verziók közül választhatnak a leendő vásárlók. A modellt szokás szerint a Renault-val közösen fejlesztették és létezik első- illetve hátsókerék-hajtású változat is. A hátsókerekes verziók rendelhetőek duplakerekes hátsó tengellyel is. Az Opel információi szerint az új Movano akár 4,5 tonnás össztömeggel vagy 2,5 tonna hasznos teherrel is elbír.

A dobozos kivitel raktérhossza 4,4 méteres is lehet, a legnagyobb változatban pedig 17köbméter a raktér. Az elsőkerekes transzportereknek ugyan kisebb a teherbírásuk, azonban alacsonyabb rakodómagassággal és nagyobb ajtókkal rendelkeznek. Az új kocsihoz új motorok is dukálnak, az alapmodell egy új fejlesztésű négyhengeres common-rail dízel 100 lóerővel és 285 Nm nyomatékkal, de létezik még két erősebb verziója is 125LE/310Nm és 150LE/350Nm teljesítménnyel.

A gyár állítása szerint mind Euro4, mind Euro5-ös besorolással kapható minden motorvariáns. Széria a hatsebességes kéziváltó, de a két erősebbik motorhoz lehet párosítani az Opel Easytronic automatizált váltórendszerét is. A hivatalos adatok szerint az átlagfogyasztás 7,8 liter gázolaj száz kilométerenként, így elméletben a hatótávolság akár 1300 kilométer is lehet.

Fotó/Forrás: Gm Europe

Hosszú idő után a Renault és az Opel megújította közös haszongépjárműveit. A Renault Master és az Opel Movano a külső változtatások mellett megnövekedett rakodóteret és nagyobb terhelhetőséget kínálnak a leendő tulajdonosok számára.

A két újdonság főként módosított fényszóróival hívja fel magára a figyelmet, oldalnézetből szinte változatlan maradt mindkét modell. Az igazi újítás a lemezek alatt keresendő. A két haszongépjármű praktikum terén továbbra is jeleskedik, ám a rakodótér immár 17 köbméteres térfogattal büszkélkedhet. Az autók terhelhetősége is megnövekedett, a megengedett maximális össztömeg 4500 kilogrammig nőtt mindkét modell esetében. A motortérben a jelenlegi trend szerint kedvezőbb fogyasztású dízel egységek kaptak helyet. Mindkét gyártó 2.3 literes dízeleket kínál járműihez, háromféle teljesítményváltozatban.

A leggyengébb erőforrás 100 lóerőt teljesít, míg a legerősebb változat 150 lóerőt képes csatasorba állítani. A legtakarékosabb dízel az előzetes híresztelések szerint 7,1 literes átlagfogyasztással büszkélkedhet száz kilométeren. Ami az autók utasterét illeti, sokkal kényelmesebbek lesznek elődjüknél, főként az üléshelyzet javult mindkét modell esetében. Megújul mindkét modell utastere is, de természetesen itt is rögtön látszik a közeli rokonság, bár első ránézésre több a Renault-tól származó részlet. A tervezők számára az utastérben is a praktikum volt a legfontosabb szempont, amelynek az áruszállítók minden bizonnyal örülni fognak a szállítók. Az új Renault Master és Opel Movano a jövőben már hátsókerék-meghajtással is rendelhető lesz, amely nagyobb tömegű áru szállítása esetén lehet ideális választás a fuvarozók számára. Kereskedésünkben várhatóan 2010 őszétől lesz kapható!

Apycom jQuery Menus